Emmanuel Macron francia elnök egy vasárnap megjelenő interjúban megfenyegette a kilenc hónap alatt immár két katonai puccsot megélő Malit, hogy kivonják az országból a francia katonákat, ha annak vezetése a szélsőséges iszlamizmus felé mozdul el.
Assimi Goita ezredes, a korábbi junta vezetője vette át ismét a hatalmat kedden Maliban. Goita a helyi ORTM rádiónak nyilatkozva megerősítette, hogy Bah N'Daw átmeneti elnököt és Moctar Ouane kormányfőt elmozdították, miután az ország átmeneti vezetése nem egyeztetett vele, mint alelnökkel a kormányátalakításról.
Franciaország az év végéig legalább 30 millió vakcinadózist átad a kis és közepes jövedelmű országok koronavírus elleni védőoltással történő megsegítésére létrehozott Covax nemzetközi vakcinaelosztási rendszernek - jelentette be pénteken Emmanuel Macron államfő.
Több mint 100 milliárd dollárt ígértek kedden Párizsban az afrikai országok pénzügyi támogatásáról szóló csúcstalálkozón nemzetközi adományozók az afrikai gazdaság megsegítésére a koronavírus-járvány által okozott válság közepette.
Franciaország elengedi Szudán csaknem ötmilliárd dolláros (1450 milliárd forint) adósságát - közölte hétfőn Emmanuel Macron francia elnök a Párizsban tartott szudáni segélykonferencia zárónapján. A francia elnök szerint a cél a kelet-afrikai ország adósságterhének mérséklése.
Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön jelezte, hogy ő is támogatja a koronavírus-elleni oltóanyagok szabadalmának feloldását.
Franciaországban lassan javulnak a koronavírus-járvány mutatói, a kórházakban azonban még mindig túl sok a súlyos beteg, ezért egyre több szakértő ad hangot aggodalmának a korlátozások fokozatos feloldásának két hét múlva tervezett kezdete miatt.
A francia kormány szankciókat helyezett kilátásba azon állományban lévő katonákkal szemben, akik 20 nyugalmazott tábornokkal együtt egy nyílt levélben Franciaország "széteséséről" írtak – írja az AFP.
Újrakezdődött Franciaországban hétfőn a kisiskolások számára a tantermi oktatás a koronavírus-járvány miatt a korábbiaknál szigorúbb egészségbiztonsági előírások mellett, a tanulókat nyálteszttel szűrik, az oktatásban dolgozók számára hetente kétszer kötelező az önteszt, amelyet az oktatási minisztérium finanszíroz.
Bill Gates és 40 kormányfő is részt vesz a Joe Biden által a hétre összehívott klíma csúcstalálkozón – írja a Reuters az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva.
Emmanuel Macron francia államfő vasárnap a CBS amerikai televíziónak adott interjúban megerősítette, hogy a kórházak még mindig túlterhelt helyzete ellenére sem halasztja el a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések fokozatos feloldásának májusra tervezett megkezdését. A köztársasági elnök azt is jelezte, hogy Franciaország továbbra sem tervezi a Szputnyik V vakcina beszerzését.
Francia és német kollégáival tart pénteken klímacsúcsot videókapcsolaton keresztül Hszi Csin-ping kínai elnök - közölte Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő csütörtökön.
A koronavírus fertőzőbb brazil variánsától tartva a francia kormány "újabb utasításig" felfüggesztette a légi közlekedést Brazíliával. "Azt tapasztaljuk, hogy a helyzet egyre súlyosabb, ezért úgy döntöttünk, hogy újabb utasításig felfüggesztünk minden repülőjáratot Brazília és Franciaország között" - jelentette be kedden Jean Castex miniszterelnök a nemzetgyűlésben.
Franciaországban életbe lépett a harmadik országos zárlat, miután olyan ütemben kerülnek kórházba koronavírus-fertőzöttek, hogy az már az intézmények intenzív osztályainak telítődését vetíti előre.
Aggodalmát fejezte ki Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Kelet-Ukrajnában növekedő feszültség miatt. Hozzátette: Moszkva aggódik amiatt, hogy Ukrajna „provokatív cselekményt hajt végre, amely háborúhoz vezet.” Később kifejtette, nem orosz-ukrán háborúról beszélt, hanem a kelet-ukrajnai harcok kiújulásától tart.
Moszkva úgy érzi, hogy Berlin és Párizs kész az együttműködésre a Covid-19 elleni küzdelemben, a német és a francia kormány nem folytat vakcinadiszkriminációs politikát - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 tévécsatorna keddi Bolsaja Igra (Nagy Játszma) műsora számára.
A francia nemzetgyűlésben a kormánytöbbség jóváhagyta csütörtökön a koronavírus-járvány megfékezésére Emmanuel Macron államfő által előző este bejelentetett országos korlátozásokat, az ellenzék azonban bojkottálta a szavazást. A kormány számítása szerint a fertőződések tetőzése 7-10 nap múlva várható, az intenzív osztályokon április végén lesz a legtöbb beteg.
Országos szintre kiterjeszti a francia kormány a lockdown-szerű korlátozásokat és három hétre bezárják az iskolákat áprilisban, hogy a járvány harmadik hulláma ellen védekezzen a francia kormány – jelentette be szerdán Emmanuel Macron elnök.
Adókedvezményekkel igyekszik rávenni a nagyszülőket Franciaország arra, hogy megmozgassák azt a több mint 100 milliárd eurónyi extra megtakarítást, amit készpénzben tettek félre unokáik számára a pandémia alatt - írja a Bloomberg.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.